|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 22 találat | lapozás: 1-22 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Ferencz Zsuzsanna 1993. február 18.Az 1990 óta megjelenő Aven Amentza, Romale főszerkesztője, Vasile Ionescu nyilatkozott lapjáról. 1990-ben még tíz lapja volt a cigányságnak Romániában, de ezek sorra megszűntek. Az ő lapjának is csökken a példányszáma, jelenleg huszonötezer. A lap román nyelvű. A romák területi szempontok szerint: román cigányok, dobrudzsai török cigányok és erdélyi magyar cigányok. Nyelvészeti szempontból: üstkészítők, letelepedett cigányok, vargák, kalányosok. /Ferencz Zsuzsanna: Még sokat kell tanulnunk a cigánybüszkeségről. = Média (Nagyvárad), febr. 18./1994. szeptember 21.Petre Roman, a Demokrata Párt elnöke adott interjút az Erdélyi Naplónak. A nemzetiségi politikáról dokumentumot állítottak össze. Arra a kérdésre, hogy a kidolgozásánál voltak-e magyar tanácsadók, nemmel válaszolt. Nem is kellettek, mert ehhez demokratikus elkötelezettségű emberek szükségesek, magyarázta. Petre Roman szerint a Romániában élő magyarok magyar származású románok. A dokumentum szerint két nacionalista párt van, a kormánypárt és az RMDSZ. A kollektív jogot a Demokrata Párt nem ismeri el. /Ferencz Zsuzsanna: Beszélgetés Petre Romannal. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 21./1995. július 20.Cornel Ivanciuc a legnevesebb "szekuritológus" sok adatot gyűjtött a titkosszolgálatokról. Az SRI, a Román Hírszerző Szolgálat elődje, a Securitate számos osztályát átvette. A Politikai Rendőrségnek most Alkotmányvédő Osztály a neve, önálló osztály maradt a régi Gazdasági Szabotázsokat Megelőző Igazgatóság és a Kémelhárító Igazgatóság is. Az annak idején elbocsátott szekusok sem maradtak munka nélkül: az országban 166 detektív iroda működik, amelyek nagy része nyilván az SRI-nek dolgozik. Több pártnak saját hírszerző szolgálata van: a Román Nemzeti Egységpártnak /élén Pavel Corut volt szekus alezredes/, a Szocialista Munkapártnak /Gheorghe Pele irányításával/, valamint a Nagy-Románia Pártnak /valószínűleg Marcu Tudor alezredes vezetésével/. /Ferencz Zsuzsanna: Egy szekurológus feljegyzései. = Beszélő, júl. 20./1995. szeptember 16.A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ "A Securitate fehér könyve" címmel dokumentumgyűjteményt ad ki. A még meg nem jelent kötetből összeállítást hozott az Evenimentul Zilei, amely a művészek és a szeku "viszonyát" mutatja be. Corneliu Vadim Tudor önkéntes besúgó volt, ennek ellenére még őt is megfigyelték. Egy 1981-ben készült, 41 nevet tartalmazó listán számos erdélyi magyar író is szerepel a renitenskedők között. Bodor Pált elmarasztalták "nacionalista-soviniszta" vélemény hangoztatása miatt, akárcsak Bálint Tibort, Fodor Sándort, Gáll Ernőt, Kántor Lajost, Kányádi Sándort, Király Lászlót, Lászlóffy Aladárt, Szilágyi Istvánt, Veress Zoltánt, Gálfalvi Zsoltot, olvasható Gyarmath János bukaresti tudósításában. /Magyar Nemzet, szept. 16./ Az SRI-nek ez az ötödik Fehér könyve, viszont senki sem tudott az előző négy könyvről. A négyszáz oldalas dokumentumkötet átlapozásával világossá válik a szándék. A könyv azt bizonyítja, milyen kevesen voltak a másként gondolkodók, a disszidensek, akiket a szeku figyelt. A kötetből jórészt hiányoznak a magyar és német írók, csupán pár soros feljegyzések készültek volna róluk. Az is elképzelhetetlen, hogy a külföldön tevékenykedő románellenes /értsd: diktatúraellenes/ intézmények és személyek felsorolásában nem szerepelnek magyarok. A szekuritáte mindenkiben kémet látott, épp a magyarokat kímélte volna? - teszi fel a kérdést a könyvet ismertető Ferencz Zsuzsa. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 27./1995. szeptember 27.Ferencz Zsuzsanna bírálta a Román Televízió magyar adását, mert nem elég színvonalas. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 27./1996. január 11.Jan. 11-én kezdődött Bukarestben a Ziua lap kezdeményezésére ötvennégy forradalmár egyesület szervezésében a Ceausescu-per tárgyalása. A bíróság /a Forradalom Erkölcsi Törvényszéke néven/ egy bíróból és esküdtekből állt. Többször hangsúlyozták, hogy nem a Ceausescu-házaspár rehabilitálása a céljuk, hanem a törvényszék becsületének helyreállítása. Gelu Voican Voiculescu jelenleg tunéziai nagykövet huszonhét oldalas tanúvallomást küldött Az ügyvédek azt bizonygatták, hogy a per komédia volt, megsértette a jogelveket. Az esküdtek meghozták ítéletüket: az eljárás, az ítélethozatal és a végrehajtás megsértette a törvényességet, ezért semmisségi panasszal fordulnak a főügyészséghez. /Ferencz Zsuzsanna: A per perének komédiája. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 17./1996. május 21.A nagyváradi Erdélyi Napló hetilap munkaközössége 22 aláírással felszólította Szőcs Gézát, hogy a továbbiakban ne szerepeljen főszerkesztői státussal a lapnál. Követelték, hogy mondjon le a lap feletti tulajdonjogáról és adja át azoknak, akik biztosítani tudják a kiadás feltételeit. A beadványra Szőcs Géza azzal válaszolt, hogy a kiadót "ellenséges politikai erők meg szeretnék semmisíteni" és felszólította a munkatársakat, nyilatkozzanak, hajlandók-e tovább is a vezetésével működő lapnál dolgozni. /Szerkesztőlázadás az Erdélyi Naplónál. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./ Kilenc szerkesztő megtagadta ezt a nyilatkozatot. Szőcs Géza kitért arra a vádra, hogy tarthatatlanok az anyagi viszonyok az Erdélyi Naplónál, közölte a kilenc kilépő újságírónak az utóbbi négy hónap alatti keresetét. A hetilap kilenc munkatársának névsora: Ferencz Zsuzsanna, Matekovits János, Kinde Annamária, Papp Sándor Zsigmond, Simon Judit, Szőke Mária, T. Szabó Edit, Varga Eleonóra, Telegdi Gyula. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./ Szőcs Géza megtiltotta ennek a kilenc újságírónak a szerkesztőség berendezéseinek használatát. /Magyar Hírlap, máj. 20., - A megindult vita után Szőcs Géza másik lapja, a Kelet-Nyugat folyóirat bejelentette megszűnését. Indig Ottó főszerkesztő búcsúzó vezércikkében a kiadót tette felelőssé a megszűnéséért. Szőcs Géza jelezte, hogy elégedetlen a szerkesztőség munkájával. /MTI/1996. november 27.A Kriterion Kiadó újabb könyvei között van Szász János dokumentumkötete /Vihar Franciaországban/, amely a Dreyfus-ügyre emlékezik. A Romániából Németországba települt Richard Wagner a posztkommunista Románia első éveiről adott elemzést. Németül írt munkáját Ferencz Zsuzsanna fordította magyarra és a Kriterion adta ki Román különút címmel és Jelentés egy fejlődő országból alcímmel. Kuncz Aladár Fekete kolostor című műve szintén a Kriterion jóvoltából került újra a könyvesboltokba, több évtized után. /"Akcióban" a Kriterion. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./1996. december 18.Több mint fél év telt el a romániai magyar sajtóban talán egyedülálló, az Erdélyi Napló főszerkesztője-kiadója, Szőcs Géza ellen irányult puccskísérlet óta. Mint ismeretes, a lap kilenc munkatársa ultimátumot intézett a lapvezetéshez: követelve, Szőcs Géza mondjon le tulajdonosi jogköréről. Ezután hetekig visszhangzott az erdélyi média a "kilencek" protestálásáról. Cikkek jelentek meg a lap szubjektivitásáról. A felszíni hullámzás által eltakart mozgatórugókat a közönség nem ismerhette meg. Németh Tünde megkereste az Erdélyi Napló májusban kilépett munkatársait, most hogyan látják a történteket. Simon Judit, aki most a Brassói Lapokban publikál és Kinde Annamária, aki jelenleg a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium programszervezője, nem kívántak nyilatkozni, T. Szabó Edit nem hajlandó közétenni álláspontját. Varga Eleonóra szerint Sorbán Attila akkori főszerkesztő-helyettes miatt mentek el. Az kellett volna, hogy akkor Szőcs Géza eljöjjön és elbeszélgessenek, de erre nem került sor. Ferencz Zsuzsanna szerint a kilépésük utáni időben a romániai magyar sajtó megszűnt. "Atomizálódott minden." Papp Sándor Zsigmond szerint gazdasági okok miatt történtek meg a kilépések, minden politikai színezet nélkül. Szőke Mária úgy látja, hogy tranzakció áldozatai lettek. Azok, akik a konfliktus kirobbanásakor vállon veregették őket, nem törődtek a kilépettekkel, sem a lappal. Számukra csak az volt fontos, hogy nagyot üssenek Szőcs Gézán. A kilencek lázadása intrikákra épülő konfliktussorozat volt, melyet a megbízott lapvezetőség aljas módon csiholt ki a szerkesztőségben. Ő is sajnálja, hogy nem volt köztük Szőcs Géza. Azt kevesen tudják, hogy Boros Zoltán a magyar tévéadástól már május elején, a Varadinum alatt javasolta, hogy pakoljanak ki bátran Szőcs Géza ellen. A konfliktus idején pedig ott volt a bukaresti tévé adásának magyar stábja, hogy idejében rögzítsen. Ezután viszont senki sem foglalkozott azzal, hogy mi lett a kilépett újságírókkal. "Ekkor már nem voltunk fontosak nekik." A MÚRE /Magyar Újságírók Romániai Egyesülete/ nem igazi érdekvédelmi szervezet, hanem belterjes társaság, tőlük akár éhen is halhattak volna. Szőcs Géza is megszólalt. Szerinte az Erdélyi Napló megsemmisítésére szervezett kísérlet a sajtószabadság elleni legszégyenletesebb merényletként fog fennmaradni. "Amire az Iliescu-rezsim nem mert vetemedni -szétverni az erdélyi magyar sajtó legjelentősebb szerveződését -, arra a budapesti és marosvásárhelyi elvtársak egy csoportja feljogosítva érezte magát." - Az Analog /az Erdélyi Napló, a Kelet-Nyugat, a Családi Tükör, a Cápa, a Média, a Szemfüles kiadója/ 1993 tavaszára fizetésképtelenné vált. Ekkor adta át a részvénytöbbséget Szőcs Gézának Stanik István. Valójában csődtömeget vett át. Az újságírók nem értették meg, hogy a túlélésért kell küzdeni. Szőcs Géza a legfontosabbnak az Erdélyi Napló megtartását tartotta, akár a többi lap kárára. Teljes magánvagyonát a lapra fordította. Amikor támogatást kért a hetilap számára, elutasították. Kidolgozott egy konstrukciót a kárpótlási jegyekkel kapcsolatban, ezt elfogadták: javasolta, hogy az Erdélyi Naplóban és máshol is hirdessék a lehetőségeket a kárpótlási jegyek felhasználására vonatkozóan. - A "kultúra és a sajtó finanszírozása az eszköz, amivel egy közösség a legjobban befolyásolható kívülről. A román állam nem volt hajlandó tudomásul venni az erdélyi magyar közösség kulturális igényeit, ily módon "az egész kulturális felépítmény a budapesti köldökzsinórról kezdett táplálkozni." Ezzel azok, akik a pénzcsapoknál állnak, erdélyi klientúrájukkal együtt totális monopóliumhoz jutnak. Egy centralizált struktúra jött létre, amely nem tűri a kritikát, az ellenvéleményt, a másságot. - Amikor a Hungária Közalapítvány kuratóriumába javasolták Szőcs Gézát, akkor figyelmezették, hogy tönkreteszik. "Tabajdi Csaba felhívta telefonon Markó Bélát és utasította, hogy tiltakozzon a magyar országgyűlésnél." Markó Béla ezt megtette, tiltakozott Szőcs Géza jelölése ellen. Tabajdi és Markó kérte Szokai Imrét, az ÁPV Rt. igazgatótanácsának elnökét, hogy szüntesse be az Erdélyi Napló finanszírozását /vagyis hirdetéssel való ellátását/. Ezután a hetilapnál hatalomátvételt készítettek elő. A cél az volt, hogy szétverjék a szerkesztőséget. - Változás várható a közeljövőben: a tulajdonjogot a Dialog Nyomdára átruházza, ebben az Erdélyi Híradónak van részesedése, a Dialog pedig az Erdélyi Híradót bízza meg a lapkiadással. Gazda Árpád lesz a főszerkesztő. - Szőcs Géza elmondta még, hogy a laptól eltávozott szerkesztők is közölhetnek az Erdélyi Naplóban. /Németh Tünde: Ultimátum és puccs. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 18./1998. április 30.A bukaresti Du Style könyvkiadó-csoport bemutatta új kiadványait, amelyek között magyar /elsősorban erdélyi magyar/ művelődési-irodalmi értékek is szerepelnek, fordításban. Ezek között van a Timp canibal című, több romániai magyar költő verseiből válogatást adó négy nyelvű /román, magyar, angol, német/ vaskos antológia, Ferencz Zsuzsanna fordításában, továbbá Kántor Lajos-Kötő József Magyar színház Erdélyben című tanulmánykötete. /Szonda Szabolcs. Könyvvel... könnyebb? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 30./1998. december 9.Balázs Ádám, a bukaresti magyar nagykövetség sajtó- és kulturális tanácsosa pár éve Virrasztó fenyvesek címmel erdélyi riportkönyvet adott ki /Zika Klárával/ a megtartó magyarság állapotáról. Idén jelent meg Balázs Ádámnak a nyugati magyarokról szóló írásait tartalmazó Minden szegleti felől ez világnak /Kriterion, 1998/ című könyve. A szerzőt inkább az érdekli, hogyan magyar külföldön a magyar. A kötetben az egyik tanulmány /Nevemről nem hullt le az ékezet/ nyugati magyar költőknek az anyanyelvről szóló vallomásait tartalmazza. /Ferencz Zsuzsanna: Minden szegleti felől ez világnak. = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), dec. 9-15. - 48. sz./1999. február 3.Radu Vasile miniszterelnök a múlt héten négy napos hivatalos látogatást tett Németországban. Látogatása azért is jelentős, mert 1990 óta egyetlen román miniszterelnöknek sem sikerült elérnie, hogy hivatalos meghívást kapjon Németországba. Bonnban Gerhard Schröder kancellár, Joschka Fischer külügyminiszter is fogadta a román delegációt. Radu Vasile miniszterelnök támogatást kért a romániai integrációs törekvések számára. A német vezetők támogatásukról biztosították a román felet. A román kormány-küldöttség üzletemberekkel tárgyalt, legnagyobb reményt a Siemens konszern, a Krauss Maffei Társaság /tankgyártás/ és az Eurocopter /repülőgépgyártó/ keltette. Emil Constantinescu elnök pedig nyolcórás látogatást tett Németországban, Aachenben járt, az Aacheni Dóm Alapítvány alakuló ülésén. /Ferencz Zsuzsanna: Külön-külön Németországban. = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), febr. 3-9./2003. október 9.Okt. 7-én Kolozsváron, a bölcsészkaron bemutatták Ferencz Zsuzsanna Kik és Mik /Jelen Könyvek, Arad/ című kisprózai kötetét. Cím nélküli, a groteszket, az abszurdot és más formákat egyensúlyban adagoló sztorik, csipetnyi életvillanások sorakoznak fel olyan író tollából, aki örök kolozsvárinak vallja magát, de a német-magyar szak elvégzése után nemigen látogatott haza. Sokáig volt bukaresti tévés és rádiós, majd kipróbálta a németországi sajtóvilágot, hogy aztán Erdélybe, annak is egyik csendes zugába, Homoródszentpéterre telepedjék vissza. "Erdélyi magyar író akarok lenni, nem romániai magyar író"- jelentette ki a szerző. /Ö. I. B.: Kolozsvártól, Bukaresten és Lipcsén át, Homoródszentpéterig. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./2003. október 24.Az aradi születésű Böszörményi Zoltán kanadai állampolgárként visszatért szülőföldjére vállalatokat teremteni. Öt esztendeje adja ki a Nyugati Jelen című napilapot, mely a fejléc eligazító adatai szerint: "Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében jelenik meg". Fáradozásainak köszönhetően megalakult az Aradi Magyar Színház, mely a laptulajdonos kezdeményezésére emelt Sajtóház dísztermében tartotta bemutatkozó előadásait. A magyar napilap Irodalmi Jelen címmel megjelenő mellékletének szerkesztői: Böszörményi Zoltán, Irházi János, Karácsonyi Zsolt, Orbán János Dénes, Pongrácz P. Mária. Az Irodalmi Jelen 7000 (!) példányban jelenik meg, minden hónap végén. Az idén osztotta ki harmadjára a Nyugati Jelen - nemzetközi birálóbizottság bevonásával - országos riportpályázatának díjait. Böszörményi 2003-ban Aradon magyar könyvkiadót alapított: az Irodalmi Jelen Könyvek égisze alatt nyomtatott munkákkal Böszöményi Zoltán és munkatársai könyves hídfőt teremtettek. Eddig az Irodalmi Jelen Könyvek munkaközössége nyolc kötetet hozott napvilágra. A próza terén az elfelejtett aradi Károly Sándor Az 500-ik emelete hívja magára a figyelmet. A hazai kortárs szépprózát Ferencz Zsuzsa Kik és Mik című mozaik- regénye képviseli. Vízumkényszer a Paradicsomba című riportkötetével a Váradon élő Szőke Mária-Magdolna a műfajt rehabilitálta. Az aradi rendőrnyomozó, Jankó András Bűnözők és áldozatok című munkája a tanulmány-esszé-cikk szerencsés ötvözete. G. Pataky András első verseskötetével /A tél acélkék lovai/ a kiadónál jelentkezett. A Romániai Írók Szövetségének Elsőkönyves díját 2002-ben az aradi születésű Karácsonyi Zsolt nyerte el verseskötetével, a Téli hadjárattal. Második könyve a Sárgapart megjelentetése közös vállalkozás: Erdélyi Híradó Kiadó, Irodalmi Jelen Könyvek és Fiatal Írók Szövetsége (Budapest) égisze alatt látott nyomdafestéket. Orbán János Dénes 30. születésnapja alkalmából került az olvasó asztalára a Teakönyv, mely az 1992-2003-as időszak "kötetlen írásait" tartalmazza. Szőcs Géza Az allegóriásabb ember című kötete is náluk jelent meg. /Balogh József: Műhelyteremtő Böszörményi Zoltán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 24./2004. április 22.Ápr. 22-én kezdődik a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, melyen a jelentősebb erdélyi kiadók is részt vesznek. A Kriterion, Koinónia, Mentor, Pro Print, az aradi Irodalmi Jelen, a sepsiszentgyörgyi Charta, a kolozsvári Kalota és Tinivár, valamint a nagyváradi Literátor Kiadó, a kolozsvári Polis, illetve a csíkszeredai Pallas–Akadémia is. Idén tizedik alkalommal vesznek részt az erdélyi magyar kiadók a könyves eseményen. A legjobb periódus 1999–2000-re tehető, amikor nagyon sok könyv fogyott. A 2003-as vásáron viszont visszaesést tapasztaltak. Több erdélyi író is jelen lesz a vásáron, köztük Farkas Árpád, Kányádi Sándor, Anavi Ádám, Ferencz Zsuzsanna és Szőcs Géza. /A nagyobb erdélyi kiadók is bemutatkoznak. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 22./2006. május 6.Május 5-én bemutatták a csíkszeredai Corvina Könyvesházban Ferencz Zsuzsanna Kik és Mik című sorozatának a bővítettnek kiadását. A szerző balladai tömörséggel fogalmaz meg történeteket. Magyarság, anyanyelv, a letűnt rendszer, Trianon, külföldre vándorlás, elmúlás elevenedik meg Kik és Mik párbeszédeiben. /Székely Judith: Kik és Mik – bővebben. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 6./2006. augusztus 26.A 60–70-es évekbeli Romániáját mutatja be Bányai Éva Sikertörténetek kudarcokkal. Bukaresti életutak /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2006/ című könyvében, melyben az egyéni emlékezés – kollektív emlékezet – történelmi emlékezet egybefonódása követhető nyomon. Az interjúkötet összeállításához a szerző személyesen vagy levélben kereste fel a bukaresti, vagy egy ideig Bukarestben tartózkodó magyar értelmiségieket, akik meghatározói voltak az akkori magyar intézményeknek (Ágoston Hugó, Beke György, Bodor Pál, Csiki László, Demény Lajos, Domokos Géza, Ferencz Zsuzsanna, Gálfalvi Zsolt, Halász Anna, Horváth Andor, Huszár Sándor, Kacsir Mária, Matekovics János, Molnár Szabolcs, Rostás Zoltán, Szász János, Vári Attila). A magyar intézmények létrehozásának célja az volt, a magyar értelmiségieket Bukarestbe költöztessék. A könyv bemutatja, kik voltak a magyar szellemi élet meghatározó egyéniségei; kik voltak a cenzorok, hogyan működött a cenzúra. /Vetési Júlia: „Ember tervez, Központi Bizottság végez…”– bukaresti életutak. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./2007. május 4.„Hány évig kolozsvári valaki azután, hogy el kellett hagynia Kolozsvárt?” – töpreng Ferencz Zsuzsanna könyvében /Kik és Mik ügyei, jelentősen bővített második kiadás (Arad: Irodalmi Jelen Könyvek, 2006)/, ő húsz éve él Bukarestben, de nem akar azonosulni a román fővárossal. Az Óceánon túl olvasva Ferencz Zsuzsa könyvét, Lőwy Dánielt szíven ütötte, mert több mint másfél évtizede él Amerikában, változatlanul kolozsvárinak vallva magát. Megértheti-e a távoli olvasó, hogy az egyik kóbor kutyának a szomszédok azért nem adnak enni, mert az „magyar kutya”? /Lőwy Dániel: Meddig maradhatsz meg kolozsvárinak. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./2009. október 9.Herta Müller romániai származású német írónő kapta meg az idei irodalmi Nobel-díjat. Az írónő egy Temesvárhoz közeli sváb faluban, Niczkyfalván született 1953-ban, majd több sikertelen emigrálási kísérlet után Németországba vándorolt ki 1987-ben. Irodalmi pályafutását a temesvári bölcsészkaron kezdte. „Ha annak idején itthon marad, ma nem lenne Nobel-díjas, az államhatalom elnémította volna. A 60-as 70-es években Temesváron több irodalmi kör működött sok tehetséges alkotóval, de köztük is a legtehetségesebbnek Müller bizonyult” – mondta Ferencz Zsuzsanna. Herta Müller az elsők között volt, akik nyíltan szembeszálltak a Ceausescu-diktatúrával. A román írótársadalomban úgy fogadták a Herta Müller díjazását, mintha az elismerést egy született román író kapta volna. „Ez a Nobel-díj tulajdonképpen a miénk is, hiszen Herta Müller könyvei, publicisztikai munkái is a román valóságra építenek” – jelentette ki Mircea Mihaies író és műkritikus. Hasonlóan nyilatkozott Razvan Theodorescu volt kulturális miniszter is: szerinte a román irodalmárok egy ilyen elismerésre várnak Lucian Blaga óta. Hertha Müller a kommunista diktatúrával való szembehelyezkedése miatt sokáig tiltólistán szerepelt Romániában, de a rendszerváltás után is elhallgatott írónőnek számított. Először magyar nyelven a Rókák csapdába esnek című könyve jelent meg 1995-ben. /Sipos M. Zoltán: Romániai Nobel-díjas. Herta Müller bánsági születésű írónő kapta a Svéd Királyi Akadémia elismerését. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./2013. április 11.Csomakőrösön tudják, mi a dolgukA Kőrösi Csoma Sándor-napok rendezvénysorozatának utolsó mozzanatai a nagy utazó szülőfalujában zajlottak. Sok résztvevő figyelt fel a Csomakőrös központjában megjelent új emlékműre. Hatalmas sziklatömb márványlappal, mellette strázsáló kopjafa, csinos kerítéssel körülvéve. A csomakőrösi hősi halottak emlékművét március 15-én leplezték le. Mindaddig csupán Csoma Sándorhoz, a világszerte ismert nyelvtudóshoz, orientalistához kötődő látnivalókat nézhettek meg a Csomakőrösre érkező látogatók. A Csoma-emlékházat, a Csoma-diófákat, az életút-kiállítást, a nagy előd mellszobrát a központban, és nem utolsósorban az 1779-ben épült műemlék templomot, melyben egykoron, 1784. március 27-én Csomát megkeresztelték. Az új emlékmű, a negyvennyolcas, a solferinói csata és a világégések csomakőrösi hősi halottainak nevét megörökítő márványlap a bizonyság arra, hogy Csoma Sándor után is a népük mellett kiálló, nemzetükért vérüket adni nem habozó székelyek születtek és születnek ma is a Kovászna árnyékában meghúzódó kis faluban. Hangsúlyozni kell: az emlékmű születésénél a falu egésze bábáskodott, adatokkal, kétkezi munkával, adományokkal segítettek abban, hogy a hősök példaképként élhessenek tovább. Nem volt emlékhely Az emlékmű megépítésének ötlete már jó három éve felvetődött. Elsőként a nőszövetségi konferenciákra, Kálvin-napokra járó csomakőrösi hölgyek figyeltek fel arra, hogy más települések rég lerótták kötelességüket a helyi hősök előtt, szinte mindenhol áll rájuk emlékeztető jel, emlékmű – csak Csomakőrösön nem. Majd jött Debreczi Tamás, és felvetette, hogy a templomkertben szeretne kopjafát állítani hősi halált halt elődjének. Ekkor döntötték el: Csomakőrösön is emlékművet kell állítani a hősi halottaknak – mesélte az emlékműállítás ötletének születését Bende Tamás református lelkész. A két világháború hőseinek névsorát viszonylag könnyű volt összeállítani. Debreczi Irénke vállalt oroszlánrészt a munkában, küszködését nagyon sokan segítették. A saját szüleitől hallottak alapján, régi gyászjelentők, egyházi anyakönyvek fellapozásával sikerült összeállítani az első és második világháborúban elesett 17–17 kőrösi hős nevét. Az alakuló névsort egy éven át nyilvánosan kifüggesztették, hogy bárki kiegészíthesse azt. Mégis, mikor már márványlapba faragták a neveket, kiderült: még van két hősi halott, akinek nevét meg kell örökíteni. A márványlapon éppen akkora hely maradt, ahová azt a két nevet be lehetett szorítani – mesélte a lelkész. Közös ügy Debreczi Irénke néni háza közvetlenül az emlékmű mellett áll. A befejezett munka örömével mondja: „Sokat kellett dolgozni, hogy megépülhessen. Mégis könnyű volt, mert az egész falu odaállt a közös ügy mellé. Ha nem jönnek betont önteni, nem adnak pénzt, nem segítenek jószándékkal, akkor hogyan valósulhatott volna meg?” Mély lélegzetet vesz, s úgy jelenti ki: nagy dolog, hogy az őseinknek legyen méltó emlékhelye. A családjában nem volt hősi halott, de nagyapja az első világháborúban harcolt, hat évet töltött orosz fogságban. Sokat mesélt a háborús időkről, számos hős nevét tőle tudta meg Irénke néni. A nagyapa 1961-ben halt meg, „rajta csüngöttünk, szerettük ezeket a dolgokat, amiket mesélt, megjegyeztem a neveket” – mondja. Édesapjától a második világháborús eseményekről tud. Nem került fogságba, megszökött a frontról, ő is sokat mesélt lányának. A fennmaradt gyászjelentők nagy része Debreczi Gyulánétól származik, aki a maga során nagybátyjától, Ferencz Károlytól szerezte meg azokat. A gyászjelentőkből tudjuk, hogy az első világháborúnak csomakőrösi női hőse is volt: Ferencz Zsuzsa a fronton szolgált, vöröskeresztes ápolóként adta életét a második világháborúban. Nemzetgyűlésről a csatába Keményebb dió volt a negyvennyolcas hősi halottak és a solferinói csatában elesett csomakőrösiek névsorának összeállítása – a faluban kevés adat maradt fenn ezzel kapcsolatban. Csomakőrösi származására mindig büszke ember dr. Nagy Lajos. Természetes hát, hogy felkarolta az emlékműállítás ötletét. Levéltári kutatással szerezte meg a Csomakőrösről elvitt anyakönyveket, digitalizált formában. Így kerültek vissza a faluba Kőrösi Csoma Sándor idejéből (!) származó anyakönyvek is. Az emlékműavatáskor dr. Nagy Lajos a korabeli eseményekbe beágyazva mesélt a hősi halottak kiléte utáni kutatásairól. Előadásából tudjuk, hogy az Agyagfalvára összehívott Székely Nemzetgyűlésre legalább három kőrösi ment el. Ők hárman onnan egyenesen az ellenség ellen indultak, életüket adták a szabadságért. „Nem fiatalkori kalandvágy vitte őket az agyagfalvi gyűlésre, hiszen Nagy József ötvenéves volt, és hét gyermeket hagyott itthon, Sidó Sándor még idősebb, 53 éves, és négy gyermek várta volna haza, akárcsak Dants Eleket” – mondta előadásában. Nagy Pál tiszteletes jegyezte fel: Nagy József és Sidó Sándor Magyarsárosnál kapott halálos lőtt sebet az Urbán seregében harcoló galíciai lengyel katonáktól. Az 1859. június 24-én lezajlott solferinói csatában vesztette életét Nagy Tamás. Abban a nevezetes harcban esett el, ahol közel félmillió fős osztrák sereg ugyanekkora francia és olasz katonával szemben harcolt. Mindenki dolgozott Az emlékműállítást megelőző munka során, 2011-ben kezdték el keresni az építéshez szükséges követ. A kezdeti elképzelés szerint a pávai kőbányából hoztak volna egy hatalmas homokkő tömböt. Dr. Nagy Lajos vetette fel: a homokkő nem időtálló, sokkal megfelelőbb lenne málnási, bükszádi bányából származó sziklatömb. Lőrincz Zsigmond akkori kovásznai polgármester vállalta: beszerzi a szükséges követ. (A tragikus hirtelenséggel elhunyt polgármester sok elkezdett munkájának befejezését nem érhette meg. Nem lehetett ott a kovásznai sípálya befejezésénél, a városi nagy infrastrukturális munka elkezdésénél, sem a csomakőrösi emlékmű befejezésénél. Méltán mondhatjuk: munkássága halála után is folytatódott.) A sziklatömb hamarosan Kovásznára került. Akkora volt, hogy ketté kellett hasítani, egyik fele a kovásznai belvárosi református egyházhoz jutott – elevenítette fel Bende tiszteletes. A Csomakőrösre szánt darab 2012 végén került rendeltetési helyére. Az emlékmű alapzatát közmunkával ásták ki, a szükséges aprókövet a presbiterek hordták össze, a betonozást a kovásznai városháza vállalta. „Ez volt Lőrincz Zsigmond utolsó jó tette, amit Kőrösért vállalt, a sok egyéb mellett” – jegyezte meg a lelkész. Az emlékműhöz tartozó kopjafa anyagát Debreczi Tamás ajándékozta, a faragómunkát a kisborosnyói Bartha Árpád vállalta. Mindeközben gyűltek az adományok is. A 68 család ajándékából kikerekedett összeg fedezte a kiadásokat. Sőt, meg is maradt pénz, ezzel a falu ravatalozóházába felszerelendő légkondicionáló készülék megvásárlásába pótolnak be. Az anyagiak mellett sokan kétkezi munkával támogatták az emlékműállítást. A tiszteletes sorolja a neveket: Debreczi Tamás (a kopjafa mellett a vasmunkát vállalta), Debreczi Elemér (faanyag), ifj. Debreczi Levente (sziklatömb helyére emelése), ifj. Zékely Zoltán (kerítés festése), pesbiterek testülete (kerítés elkészítése), Jeszenovics Albert (a munka irányítása). A márványlapot a sepsiszentgyörgyi Zoltáni Loránd véste. Thiesz János alpolgármesterként, polgármesterként is támogatta az ügyet, biztatta a megvalósítást. Meg kell említeni a nőszövetség tagjait is. Az asszonyok az avatóünnepségre készült közös ebédhez adományoztak hozzávalókat. Annyit főztek, hogy a díszebédről megmaradt sok finomságot a leleplezés másnapján, a vasárnapi istentisztelet után a hívek közös ebéden fogyaszthatták el. Az emlékműért tevékenykedő minden személyt felsorolni nehéz lenne. „Dicséretet érdemel a gyülekezet, de az egész falu is, függetlenül a vallástól. Minden halott neve ott a temetőben, egy fejfán, ez a hősi halottaknak nem adatott meg, de most van egy hely, ahol emlékükre el lehet helyezni egy szál virágot” – összegzett Bende Tamás. A lekész saját magát nem említi, ezért mi mondjuk: ő volt a lelke az emlékműállításnak. Megmaradunk Mit üzennek a táblára vésett nevek egykori viselői a mai kőrösieknek? – tette fel a kérdést dr. Nagy Lajos az avatóünnepségen. Üzenik, hogy hálásak ennek a generációnak, melynek eszébe jutott, hogy emlékezni kell. Ravasz László mondta: ha tudom, mire emlékezem, tudom, ki vagy. Kis változtatással: ha emlékezünk, tudjuk, kik vagyunk, ha tudjuk, kik vagyunk, tudjuk, mi a dolgunk, ha tudjuk, mi a dolgunk, megmaradunk – adta meg a választ. Bokor Gábor Krónika (Kolozsvár). 2016. szeptember 15.Emlékképek a 25 éves Erdélyi NaplórólNegyedszázaddal ezelőtt, 1991 szeptemberében jelent meg először az Erdélyi Napló hetilap. A romániai magyar lappiac legnagyobb, ötvenezres példányszámú hetilapja a kommunista visszarendeződés elleni harc zászlóshajója lett. A kezdetekre emlékezünk. Már virradt, mire kiálltuk a többórás sort a borsi határátkelőnél, és elindultunk Nagyréde felé. Négyen ültünk az 1300-as Daciában: Nagy Laci, Tompa Zé, Benke és én. Nem nagyon beszéltünk egymással. Kora hajnalban indultunk Nagyváradról, el-elbóbiskoltunk a reggeli napsütésben, csak akkor kaptuk fel a fejünket, amikor az autórádióban elkezdődött a Reggeli Krónika, benne a hírek Moszkvából. 1991. augusztus 23-at írtunk, három nap telt el a moszkvai puccs óta. Feszülten figyeltük a fejleményeket, aggódtunk, nálunk is bekövetkezhet a kommunista visszarendeződés. Félelmünk nem volt alaptalan, hiszen Marosvásárhely fekete márciusa, a Szekuritáté újbóli megalakulása, mondhatni rehabilitálása után, lépten-nyomon erre utaló jelekbe botlottunk. Úgy éreztük, a romániai magyar sajtó legnagyobb és legprogresszívebb lapkiadójává fejlődött Bihari Napló „felrobbantását” is az új szeku szervezte, ezért szűntek meg lapjaink, ezért kerültünk utcára mi is. Ezért indított, mondvacsinált vádak alapján eljárást ellenem a régi Milíciától semmiben sem különböző rendőrség… És ezért lettünk állástalan újságírók, akik ezzel az utazással változtatni akartak sorsukon… Azért is izgulhattunk a fejlemények miatt, mert nem tudtuk kiszámítani, miként befolyásolja a puccs az éppen széteső szovjet-piacról profitáló, nagyrédei Sámson Holding kft. helyzetét és tulajdonosának adakozókedvét. Hogy mi közünk volt nekünk ehhez? Hát nem kevesebb, mint az, hogy az Erdélyi Napló elindításához szükséges pénzért mentünk Nagyrédére. Ugyanis Zalatnay István, az Antall-kormány határon túli magyarokért felelős államtitkára (jelenleg a Budapesti Erdélyi Gyülekezet lelkésze) azért irányított bennünket a jótékony célokat támogató Sámsonhoz, mert fontosnak tartotta kezdeményezésünket, és mert segíteni próbált, hogy mielőbb talpra álljunk a bennünket ért méltánytalan helyzetből. Nagyrédén síri hangulat fogadott, nem csoda, hiszen a zavaros viszonyok miatt hatalmas összegek ragadhattak a szovjet partnereknél. De mivel nem küldtek el bennünket, reménykedtünk, hogy mégiscsak megkapjuk a megígért támogatást. Egész nap tűkön ültünk, estefelé adták át. A két és fél millió forint szinte kitöltötte az akkor divatos, fémkeretes, fekete műbőr „diplomata táska” belsejét. Mint a maffiafilmekben, kattantak a táska fémcsatjai, és elindultunk hazafelé. Már csak azon aggódtunk, miként jutunk át a határon vele. Másnap megkönnyebbülve tettük be az összeget a kiadó pénztárába, reklámbevétel előlegeként könyveltük el. Bár senki sem kérte, a lap megjelenése után értékét le is hirdettük becsülettel. Indulás a malteros ládákról A Kanonok Sor stadion felőli végén lévő épületrészben a szanaszét heverő malteros ládákra tett deszkákon ültünk, az Erdélyi Napló alakuló összejövetelén. Nem emlékszem pontosan, ki volt ott, csak arra, hogy már ősziesen bágyadt volt az augusztusvégi napsütés, és olyan csipikés volt a hangulat: „szomorúak voltunk és boldogok”. Szomorúak, mert még mindig nem hevertük ki a bennünket ért méltánytalanságokat, és boldogok, mert éreztük, hogy ismét lehetőséghez jutottunk. A szerkesztőség alapító tagjainak névsorát az első szám impresszumából idézem: Tompa Z. Mihály (főszerkesztő-helyettes), Dénes László (olvasószerkesztő), Némethy László (szerkesztőségi titkár), Bagi László, Bartos Csilla, Benke Péter, Bércesi Tünde, Csapó József, Kállai László, Legmann Ronald, Simon Judit, Szőke Mária, Tófalvi Zoltán, Vajnovszki Kázmér szerkesztők. Olyan volt ez a gyűlés, mint egy demonstráció: itt vagyunk, élünk, lapot fogunk csinálni és nem akárhol, hanem a Kanonok Soron. Még a Bihari Napló Kiadó vezérigazgatójaként indítottam el a 25. szám alatti épületrész átvételét és felújítását. Hosszú egyeztetés után, a katolikus püspökség gazdasági ügyeinek adminisztrátora, Matos atya, azzal a feltétellel adta bérbe, ha a jelenlegi bérlőket „kitesszük” és felújítjuk az állagát. Lehet, azt hitte, nem tudjuk teljesíteni a feltételeket, így mégsem lesz „sajtófészek” az a hely, amely éppen az újságíró Ady Endre Egy kis séta című cikke miatt vált hírhedtté a magyar kultúra történetében. Egyik feltételt sem volt könnyű teljesíteni, hiszen a megyei rendőrség útlevélosztályát, a Kőrös Vidéki Múzeum restauráló műhelyét kellett „kitennem”. A sajtónyilvánossággal zsaroltam meg az intézményvezetőket, hol szépen, hol csúnyán, egyszer majdnem tettlegességig fajult viták után elértem, hogy végül kiköltöztek. A felújítás augusztus végére még nem fejeződött be, így az első lapszámokat a Bémer téri lakásom nappalijában készítettük. Néhány hét múlva költöztünk be a szerkesztőségi szobákba, nekem a romos fészerekkel tarkított belső udvarra néző iroda jutott, az első emeleten. Négy évig ez volt az otthonom. A siker titka Nem is olyan rég már marketing-kommunikációs tanácsadóként unottan ültem az irodámban, éppen a megújuló energiatermelési projekteken dolgoztam, de igazából csak arra tudtam gondolni, mit válaszolok, ha nemsokára megjön a volt kolléga és kérdéseket tesz fel a pályámról. Biztosan megkérdezi, mi volt az Erdélyi Napló népszerűségének, piaci sikereinek a titka, hogyan tudott éveken át ötvenezres példányszámban megjelenni, gazdaságilag független, politikai befolyás nélkül fennmAradni? Nézek ki az ablakon az ipari tájra, próbálok visszaemlékezni. Lassan ráhangolódom huszonöt évvel ezelőtti énemre, nehezen élesednek azok az értékek, amelyekben akkor hittem. Feljegyeztem őket, nehogy ismét a feledés homályába vesszenek. Az Erdélyi Napló sikerét mindenekelőtt az alapító csapat konok elhatározása alapozta meg, ez a társaság úgy érezte, hogy a visszarendeződő viszonyok között, az egykori kollégák árulása ellenére sem hagyja magát félreállítani, elhallgattatni. Az első szám Újra itt van című, beköszöntő szerkesztőségi vezércikkében azt írtam, ez a kis csapat, a háttérből irányított egymásra uszítás, a mesterségesen szított gyanakvás légkörén felülemelkedve is hisz egymásban, a gazdaságilag független, szabad sajtó ügyében és a visszarendeződés viszonyai között vállalja a hatalmi represszió kockázatát és létbizonytalanságot. Igen, komolyan vettük a sajtószabadságot. Ma már megmosolyognivalóan patetikusnak hangzik, de akkor ez volt az életérzésünk. Úgy érzem, ez az attitűd mindvégig megmAradt a csapatban, ez érezhetően meghatározta a lap koncepcióját, a szerkesztőség értékrendjét. Tehát a titok első nyitja, az érdektelen lapcsinálás őszinte, tisztességes szándékában keresendő. A tisztességes szándék azonban nem lett volna elég, ha nem sikerül egy olyan lapkoncepciót kialakítani, amely magas szakmai színvonalon kielégíti a korszak romániai magyar társadalmának érdeklődését. A lap szerkezete, tematikai és földrajzi egyensúlya, műfaji felépítése, nyelvezete, őszinte, a dolgokat nevén-nevező kommunikációja hitelessé tette tartalmát az olvasó szemében. Meghatározó szerepet töltött be ezeknek a szakmai értékeknek a megvalósításában Dénes László, Mihálka Zoltán lapszerkesztő és Adonyi Nagy Mária olvasószerkesztő műveltsége, szakmai tudása. Bércesi Tünde, később Kinde Annamária, Indig Ottó, T. Szabó Edit, Barabás Zoltán szakmai alázattal végzett szerkesztői munkája. A fáradtságot nem ismerő utazó riporterek, Tófalvi Zoltán, Simon Judit, Szőke Mária, Marián Antal, Sorbán Attila sokszor szenzációs interjúi, riportjai. És a hosszabb-rövidebb időre csatlakozó jó nevű munkatársak: Ágoston Hugó, Ferenczes István, molnár Gusztáv, Zudor János, Ferencz Zsuzsanna, Ágopcsa Marianna, Szekernyés János, Boros Ernő, Klacsmányi Sándor, Krilek Sándor, Mirk László, Tarr Károly, Ujj János, Váradi Mária, Magyari Tivadar és még sorolhatnám a neveket. A lap 1992 januárjától, pályázaton nyert McIntosh rendszeren, a romániai magyar sajtóban elsőként, Romániában másodikként vezette be a számítógépes szövegszerkesztést, tördelést és nyomdai előkészítést. Telegdi Gyula rendszergazda ezzel beírta nevét az egyelőre senki által nem vezetett, romániai magyar sajtó történetébe. Sikerült tehát a lap mellé állítani a romániai magyar sajtó színe-javát, de ez is kevés lett volna, ha nem sikerül a már ismertetett módon szerzett kezdőtőkére alapozva, kialakítani egy olyan gazdasági hátteret, reklám és terjesztési tevékenységet, amely életben tartotta a vállalkozást. A romániai magyar sajtóban egyedülálló módon, az Erdélyi Napló hosszú távú és nagy értékű szerződéseket kötött Budapesti reklámügynökségekkel, így a hirdetési felület értékesítéséből származó bevétel nyereséges működést biztosított. A kiadó saját lapterjesztő hálózata – Nagy László koncepciója alapján – minden magyarlakta településre eljuttatta a lapot, anélkül nem érhette volna el a rekordpéldányszámokat. A kiadó helyzete egy-két év alatt megszilárdult, így a réteglapok kiadását is fel tudta vállalni. Mindenekelőtt a Kelet-Nyugat kiadását Horváth Andor szerkesztésében, a Molnár Anikó alapította Szemfüles című gyermeklapot, új kiadványként beindította a Média című sajtószemle hetilapot és a Cápa szabadidő magazint, de megpróbálkozott a gazdaságilag bajba jutott Fiatal Fórum és a Családi Tükör megmentésével is. A lelátóról nézve Budapest, Bem rakpart, Szőcs Géza főhadiszállása. Gyakran megfordultam ott, hiszen egy ideig az Erdélyi Napló Budapesti képviselete is ott működött. De 1995 tavaszán, egy havas, csatakos kora tavaszi napon nem reklámügyekben nyomtam le a kilincset, hanem azért, hogy felajánljam Gézának, vegye át a kiadó többségi tulajdonát és vállalja magára a kiadó működtetésének felelősségét. 1995 elején kiderült ugyanis, nem lehet minden lapot megmenteni, sőt az Erdélyi Napló túlélésének esélyei is egyre többször szóba kerültek. Az egyre nézettebb Duna Televízió lassan, de biztosan elvonta az olvasókat, felére csökkentve a lap ötvenezres példányszámát. A bajt csak tetőzte, hogy a kiadó gazdasági hátterét biztosító reklámbevételek is egyre apadtak, mint utóbb kiderült, azért is, mert jórészük magánzsebekben kötött ki. Új alapokra kellett helyezni tehát a működést. Olyan megoldást kerestem, amely biztosítja a kiadó értékrendjének megtartását és politikamentes gazdasági függetlenségét. Szőcs Gézára gondoltam, amikor úgy véltem, olyan piacismerettel és kapcsolatrendszerrel rendelkező személyt kell bevonni, aki képes lesz új reklámszerződésekkel, egyéb források feltárásával biztosítani a lap függetlenségét. Géza kötélnek állt, és ezzel elkezdődött az Erdélyi Napló új korszaka. Nemsokára elváltak útjaink. Az én utam az Ady Endre Sajtókollégium, majd az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda felé vette az irányt, később a Krónika, az Erdélyi Riport, az Új Magyar Szó szerkesztőségében próbáltam érvényesíteni azt az etikai és szakmai modellt, amivel az Erdélyi Naplótól eljöttem. Most pedig a lelátóról figyelem, mi történik a pályán. Többek között azt látom, az Erdélyi Napló nem sokat változott, immár 25 éve, hétről hétre megjelenve éli viszontagságos életét, örömmel fedezem fel néha, hogy az első évek értékeit is tovább viszi. Köszönet mindazoknak, akik segítették, hogy megérje, megünnepelhesse negyedszázados születésnapját! Laptörténet Az 1991. szeptember 5-én indult Erdélyi Napló hetilap a rendszerváltás után alakult első országos terjesztésű magyar újság volt, amely 1990-ben rövid ideig napilapként is megjelent, az erdélyi terjesztés megoldatlansága miatt azonban kiadását felfüggesztették. A lap kiadóvállalatát, az Analóg Kft-t 1995 őszén váltotta a kolozsvári székhelyű Erdélyi Híradó. Stanik Istvánt követően a lap új főszerkesztője Szőcs Géza, helyettese pedig Sorbán Attila lett. Ezt követően a hetilap újabb főszerkesztőjévé az Erdélyi Napló korábbi munkatársát, Barabás Zoltánt nevezték ki. A kolozsvári székhelyű kiadóvállalatot 1997 januárjától a Nagyváradi Erdélyi Sajtóház Kft. váltotta, és a lap vezetőségében is személycserék történtek. A főszerkesztői teendőkkel Gazda Árpádot, a lap korábbi temesvári munkatársát bízták meg. 1997 végén tőle vette át a stafétabotot Dénes László, aki előzőleg a lap főszerkesztő-helyetteseként dolgozott. A lap életében 2004 decemberében állt be újabb változás, amikor a szerkesztőség Kolozsvárra költözött: a lap menedzseri és főszerkesztői teendőit Makkay József vette át, a lapot a Kalauz Kft. adta ki. 2009 augusztusa és 2010 szeptembere között az Erdélyi Napló megjelenése szünetelt. 2010 augusztusától a lap új tulajdonosa a Magyar Nemzet Lapkiadó Kft., 2012-től pedig az Erdélyi Napló tagja lett az Udvarhelyi Híradó Kft. által kiadott lapcsoportnak. A lap főszerkesztői teendőit 2012 áprilisától Csinta Samu vette át, távozása után pedig 2015 októberétől Makkay József lett a lap felelős szerkesztője. Stanik István Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2017. április 17.Erdélyi magyar prózaírók román antológiájaVolt idő, amikor megszokott jelenségként könyveltük el, most rendhagyó kiadói esemény, ha magyar írók műveit adják ki román nyelven. Van, aki erre felkapja a fejét. Nem túl sokan, az igaz, de a sajtó egy része ma is fantáziát lát a dologban, és akként is kezeli. A Román Kulturális Intézet (Institutul Cultural Român – ICR) kiadásában a közelmúltban megjelent antológia, a Singurătate gonflabilă marosvásárhelyi bemutatója is ezt tükrözte a Petru Maior Egyetem nagy aulájában pár héttel ezelőtt. A nem hivatásos olvasók közül kevesen, a média részéről jóval többen voltak kíváncsiak a premierre. Pedig a szervezők igyekeztek megadni a módját, jelen volt a kötetbe foglalt tizenhét írás válogatója és fordítója, E. Ferencz Judit, a könyv egyik szerkesztője, Sorin Gherguţ, az egyik szerző, a vásárhelyi Demény Péter, az egyetem részéről Alexandru Cistelecan kritikus és Markó Béla költő, az Írószövetség helyi fiókjának az elnöke. Dicsérő szó és sajnálkozás meg nosztalgi-zás egyaránt elhangzott a kiadvány kapcsán, összecsengtek az öt meghívott gondolatai. A moderátori szerepet is magára vállaló Alexandru Cistelecan hozta szóba először az egykori Kriterion Könyvkiadót, amely Domokos Géza irányításával nagyon sokat tett a magyar–román, román–magyar kölcsönös fordítás érdekében. Az a gyakorlat sajnos elsorvadt a rendszerváltás után, pedig ha együtt élünk, a műfordítások által is jobban meg kellene ismernünk egymást, mondotta. Ez a frissen megjelent antológia igencsak színvonalas, köszönet illeti a fordító E. Ferencz Juditot, aki kiváló tolmácsolónak bizonyult. Pedig nehéz dolga volt, hiszen a kiválasztott szerzők más-más életkorúak, más-más stílust képviselnek, és a tematika s a hangvétel is nagyon különböző. Ferencz Judit nyelvtudására jellemző, hogy olyan erdélyi román szavakat és kifejezéseket is használ a könyvben, amiket ő erdélyiként sem ismert. A szerkesztő, Sorin Gherguţ is elismerően nyilatkozott a fordítás minőségéről, a műfordító teljesítményéről. Eleinte el sem hitte, hogy egyetlen ember ültette át románra az egymástól annyira különböző tizenhét rövidprózát. Kíváncsi volt a mai erdélyi magyar írókra, E. Ferencz Judit műfordítói bravúrjának köszönhetően még inkább szorgalmazni kívánja a fordítói munkát. Markó Béla még korábbra visszament az időben, felemlítve, hogy a két világháború között az erdélyi magyar íróközösség legjobbjai is fontosnak tartották, hogy tolmácsolják olvasóiknak a román irodalmat, és ritkábban ugyan, de fordítva is megtörtént. Aztán a 60-70-80-as években a Kriterion teljesítette példásan ezt a küldetést. Igaz, akkor is jóval többet fordítottak románról magyarra, mint magyarról románra. 89 után elsatnyult a kölcsönös átültetések folyamata. Megszűnt a programszerűen beütemezett fordítások gyakorlata. De véleménye szerint az irodalomban nem lehet eredményes a piacgazdálkodás, az ICR és a művelődési minisztérium is többet tehetne azért, hogy a műfordítások révén is közeledjenek egymáshoz a romániai etnikumok, és jobban megismerjék egymás értékeit. A mostani antológia jó szolgálatot tesz ennek az ügynek, jelentette ki Markó. E. Ferencz Judit elégtétellel nyugtázta a dicséreteket, és elmondta, hogy régi foglalatossága, szívügye a műfordítás. Bukarestben él, a Román Televízió Magyar Adásának a munkatársa, van elég dolga, de úgy érzi, ennek a kihívásnak is eleget kell tennie. Szubjektív a válogatása, olyan szerzőkhöz, illetve írásokhoz fordult, akiket, amiket kedvel. Legalább három hasonlóan izgalmas és igényes összeállítást lehetne az olvasók kezébe adni. Nehéz volt igazodnia hozzájuk, de nagy kedvvel dolgozott. A szerzők többsége ma is Erdélyben él, csak néhányuk telepedett át Magyarországra. Van köztük 80 éves is, de olyan is, aki még nincs 30. Mindannyian elismert írók, anyaországi vagy romániai elismerések birtokosai. A címadó írást a nemrég elhunyt Mózes Attila írásai közül válogatta. Ezenkívül a könyvben még Demény Péter, Demeter Szilárd, Ferencz Zsuzsanna, György Attila, Láng Zsolt, Márton Evelin, Molnár Vilmos, Nagy Koppány Zsolt, Papp Sándor Zsigmond, Potozky László, Selyem Zsuzsa, Szabó Róbert Csaba, Szilágyi István, Tompa Andrea, Vida Gábor és Zsidó Ferenc prózái olvashatóak. Végül, mielőtt felolvasta volna a kötetbe válogatott írását, Demény Péter, a Román Kulturális Intézet vezetőségi tagja, maga is műfordító, egyben eredeti román szövegek szerzője is, vázolta azokat a törekvéseket, amelyek elősegíthetnék a kölcsönös műfordítások megjelentetését. Úgy látja, egyelőre azoknak a projekteknek a megvalósulása valószínűbb, amelyek a fordítók ösztönzését, felkészítését célozták meg. Ösztöndíjprogramok is indultak, ezen a téren is észlelhető román–magyar együttműködés, a kulturális intézetek ezt a tevékenységet is próbálják fellendíteni. A kortárs magyar és román irodalom néhány jelentős könyvét sikerült már egymás nyelvén hozzáférhetővé tenni. „Minden jó könyv, mint ez az antológia is, képes megállítani, meg kell tudjon állítani az utadon – hangsúlyozta Demény –, de arra is szükség van, hogy te magad hajlandó légy megállni, és érdeklődj a fordítások iránt.” Igen, ezt sajnos elég gyakran volt alkalmunk tapasztalni: egyedül nem megy. (N.M.K.) Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-22
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
